Ugrás a fő tartalomra

Csajos slágerrel rukkolt elő a Girly Groove

A Girly Groove formációról először 2014-ben hallattunk, amikor elnyerték a Jazzy Dalverseny legjobb szövege díját. A Pontosan tudod című számon 14 énekesnő működött közre, mára pedig kialakult a csapat koncertező alakja.


Így állhatja meg helyét estéről-estére a zenekar élén Németh-Szabó Mariann (X-Faktor 2010), Kiskalács Luca és Gere Orsi. Az énekesnők mögött Szabó Tamás (zongora), Bokros László (dob), Papp Zoltán (basszusgitár), és Rónai Zsolt (gitár) bizonyít.

„Fantasztikus érzés ezzel a csapattal dolgozni. Annyira eltérő karakterek vagyunk, mégis teljesen harmonikusan működünk együtt. Mariannal hat éve ismerjük egymást, és mindig is szerettünk volna egyszer egy zenekarban dolgozni. Ő hozza a dögös, füstös blues világot, Orsi a tiszta, nyers, lágy nőiességet, én pedig a világzenei, drámai jazz világot próbálom képviselni.” – mondta el az év végén első EP-jét megjelentető bandáról Luca.

„Emlékszem, hogy az Ezen a nyáron felvétele során egyfolytában pörögtünk. Mindenki szeretett volna hozzátenni Bokros Laci iszonyatosan jól megirt szövegéhez. Egyszerűen sosem volt kérdés, hogy jó úton indultunk-e el.” – árulta még el Luca. „A dal szövege nagyon közel áll hozzám, úgy érzem, akár én is írhattam volna, a zene pedig könnyed. Imádom ezt a stílust, mert minden szólamot, minden kis részt szabadon és szeretetben alkothattunk.” – tette hozzá egy másik tag, Gere Orsi.


Írta: Nikkk